Budapest, Teve utca 44.
Angyalföldön voltak fegyveres ellenállási cselekmények, néha ezeknek zsidó vonatkozása volt.
Bővebben:
Már a Horthy-féle kiugrási kísérlet kudarca után a Teve utcában fegyverhez jutott munkaszolgálatosok tűzharcot folytattak nyilasokkal. Október 18-án Gidófalvy Lajos tartalékos főhadnagy az általa vezetett Xlll/I. századból megalakította a kerületi KISKA (Kisegítő Karhatalmi Alakulat) zászlóaljat amely megakadályozta a Ferdinánd-híd felrobbantását, tömegével adott ki hamis igazolványokat, befogadott szökött munkaszolgálatosokat és fellépett nyilas pártszolgálatosok garázdálkodásával szemben. Többek között megakadályozták a gyermekotthonok kis zsidó lakóinak elhurcolását, megvédték a zsidó árvaházat. 1945. január 8-án nagy nyilas erőkkel tudták csak lefegyverezni a Vilmos laktanyában a zászlóaljat.
Gidófalvy kapcsolatban állott a Teve utcai tanoncotthon ifjaival, akik komoly veszteségeket okoztak a németeknek. Tevékenységük közben gyakran feltűnt egy német tiszt, aki segített nekik. Magyarul nem volt hajlandó megszólalni. Ki volt ez a rejtélyes idegen? Egy idős hölgy néhány évvel ezelőtt a Helytörténeti Gyűjteményben visszaemlékezett arra, hogy ő a megszállás alatt társaival a Csángó utca 6/b alatti „katonai varrodában” nyert védelmet, ahol egy tekintélyes férfi, aki hol német, hol magyar egyenruhát hordott, gyakran megjelent és egyszer valaki Ranschburg úrnak szólította. Ez a műhely a közeli kórházakban elhunyt német katonák egyenruháját javítgatta élő bajtársaik számára, így német hadiüzemként mentesült a nyilas razziáktól. Eredetileg a Fóti úton volt egy lefoglalt zsidó üzlet helyiségében, de kibővült és elfoglalták a - természetesen szintén zsidó - Klein J. D. Bútorszállitó telephelyét a Csángó utcában. Plakátokon felszólították a környék „varrni tudó hazafias asszonyait, jelentkezzenek szolgálatra”. Nem egészen azok jöttek akiket vártak, sok bujkáló üldözött nyert itt ideiglenes menedéket. Időnként a „német tiszt” magyar egyenruhában jelent meg és Rázsó főhadnagyként mutatkozott be. Amikor egyszer nyilasok jelentek meg és az iratokat kérték, hirtelen eltűnt, mint később kiderült egy kiépített átjárón keresztül menekült. Ott dolgozott egy ismert orvosprofesszor húga, Weil Irén (Rausnitz Jenőné), aki előzőleg sok foglyon segített a Margit körúti fogházban. Férje belvárosi üzletéből szerzett elegáns ruhákkal vesztegette meg a fegyőröket, akik ezért hajlamosak lettek a félrenézésre. A varrodában dolgozók összeköttetésben voltak a közeli Zsidókórházzal, ez része volt a szervezett embermentésnek. Sajnos a titokzatos tiszt nyomtalanul eltűnt: elesett, hadifogságba került vagy csak szerényen, jótetteinek emlékével élt tovább? Ezt ma már nem tudhatjuk...
Viszont a Visegrádi utca 38.számú - egyébként svéd védettségű házban volt a Radó-féle ellenállási csoport központja. Valóságos okmánygyár működött itt. Ezrével gyártották az életmentő hamis iratokat, de fegyveres akciókban is részt vettek. A Duna túlpartján, Óbudán is megakadályoztak egy nyilas tömegkivégzést. Sajnos lebuktak, 1944. december 29-én SS osztagok megtámadták a házat és 81 zsidó ellenállót a helyszínen öltek meg.
Akciókat hajtott végre Angyalföldön a Szír-csoport, Weinberger Dezső nevű parancsnokuk vezetésével német katonai járműveket robbantottak fel, háborúellenes plakátokat helyeztek el a Váci úton és a Lehel utcában, emlékművük áll a Szent István parkban. Fegyveres támadást kapott a Petneházy utcai nyilasház is, amely hasonló gyalázatos tevékenységet folytatott mint a Szent István körúti „testvérek”.
Fentebb említett két emlékmű között, a Bessenyei utca nyugati végén, a vízparton, 1994 áprilisában egy kis parkban a cionista mozgalom harcosai és mártírjai emlékjeléül gúla alakú kőrakást épített a Magyar Cionista Szövetség, amelyet évről-évre megkoszorúznak.
Fontos színhelye volt az embermentésnek az 1940-ben felszentelt Pozsonyi úti Református templom, amelynek lelkésze Bereczky Albert későbbi püspök és külügyminiszter keresztlevelek kiállításával és rejtegetéssel sok zsidón segített. Angyalföldön a Frangepán utcai református templomban az orgona mögött zsidókat bujtattak (ugyanakkor a toronyban német megfigyelőpont és tűzelőállás volt!) Olyan sokan találtak menedéket a templom falai között, hogy az akkori lelkész és egyházfi neve felkerült Jeruzsálemben a Jad Vasem emlékfalára.